BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! MezőségA könyv listaára: 3818 Ft. Leírás:
Az utóbbi években több szakmai konferenciát, előadássorozatot szenteltek az Erdélyi Múzeum-Egyesület és a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem szakemberei a Mezőségnek (vagyis az Erdélyi-szigethegység és a Kárpátok vonulatai között elterülő, síkvidéki nagytájnak) - s mindebben oroszlánrésze volt Keszeg Vilmosnak, az egyetem magyar néprajz és antropológia tanszéke tanszékvezetőjének, aki - Szabó Zsolt mellett - jelen kötet egyik szerkesztője és szerzője is. Az ezeken elhangzott előadások anyagából lett összeállítva jelen kötet az erdélyi magyarság e kevésbé ismert, szórványban élő közösségéről, Szent László, Kemény Zsigmond, Makkai Sándor és Sütő András népéről. A kötet célja minél részletesebben bemutatni a térség természeti és épített örökségeit, valamint hagyományos művelődési életét, helytörténeti és népművészeti értékeit. Az első fejezet írásai a Mezőség tájaival foglalkoznak, s ezt követik a különböző népszokások (rítusok, szövegek, néptánc) bemutatása. A kötet harmadik fejezete különböző élettörténeteken, sorsokon keresztül mutatja be a Mezőség történetét (is), s ezután a helyi társadalomról, életmódról és életvezetésről olvashatunk. Az utolsó nagyobb egység a táj, a természet és az épített környezet kapcsolatát tárgyalja. A kötet végén megtalálhatjuk a nemrég elhunyt Palotay Gertrúd, a mezőségi hímzések kutatója és Barcsay Jenő tanár, festőművész nekrológját, valamint néhány mezőségi híresség (így Czakó Zsigmond, Kótsi Patkó János, Nyírő Gyula, Sütő András vagy Wass Albert) rövid életrajzát. Elsősorban szakkönyvtárak számára ajánlott kötet. ISBN: 978-973-9935-0-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 9. 30 és 17. 30 óra között, valamint szombaton 9. 30 és 13. 30 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 3 130 Ft
Az aukció vége: 2011-09-13 13:00
. Keszeg Vilmos: Mezőség - Jelenlegi ára: 3 130 Ft
Fontos
-
2004 Intruder 1500. Fekete. Windsheild. Nyereg táskák. Sissy bar. Új gumi. Új battery.Runs nagy. Tengely hajtott. Víz cooled.Call George. 63...
-
Eladó a képeken látható alkatrészek. Van mégegy kupac a termékeim közt! A Berva hengerfej nem része az aukciónak, az egy másik 1ft-osban ...
-
Kiváló állapotú, ritka barbie baba. Gyűjtőknek ajánlom. Tekintse meg a többi különleges babámat! Jelenlegi ára: 3 000 Ft Az aukció vége...
-
További Női és Férfi parfümök ide kattintással tekinthetők meg Jelenlegi ára: 3 900 Ft Az aukció vége: 2012-01-21 23:46 . Giorg...
-
Mint a képen Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2012-01-12 07:18 . 2 db temető papírrégiség 1939 1984 Farkasrét - Jelenlegi ára: 500 Ft
-
GYŰJTEMÉNYDARABOK! Antik Tűzoltókészülék A 1940-es hívást 631 6270456 Helyszín Sayville hogy nem ok a kapcsolatot a poszter szolgáltatások v...
-
Csillogó, színes, pillangós, vasalható kövekből álló ruhadísz. Jelenlegi ára: 750 Ft Az aukció vége: 2012-01-21 23:28 . Vasalható ruhad...
-
Eladó ez a nagyon csinos rávarrt öves farmer mini szoknya! S-es méretű de m-esnek is jó mert nekem az kell és rám jó. nagyon szép állapotb...
-
Két kutya étel dísztárcsák a 12 slot GT kerekek közepétől 60-as évek Az ár 10 a párt felvette upinquire a hajózás. A hubap a fotón részben m...
-
MercedesBenz az Omaha 14335 Hillsdale Ave, Omaha, Nebraska 68137 4023849999 1999 MercedesBenz CClass C280 Használt 4023849999 Ár 7.990 3Day ...